Pettkó-Szandtner Tibor újratemetése

Hírek

„Ama nemes harcot megharcoltam,

futásomat elvégeztem,

 a hitet megtartottam.”

                          Pettkó-Szandtner Tibor

 

A lovastársadalom lerótta kegyeletét

Pettkó-Szandtner Tibor újratemetése

 

Vitéz felsődriethomai Pettkó-Szandtner Tibor a Bábolnai Ménes egykori parancsnoka (1932-1942), a Johannita rend lovagja. Hitvesével, Pettkó-Szandtner Margittal együtt, a bajorországi Starnbergből hazahozott hamvait szeptember 29-én Bábolnán helyezték utolsó nyughelyére, a parancsnoksága idején épített kápolnába.

A hazájához, a nemzeti kultúrához hű, bátor katona

A katonai- és lovas hagyományú temetésen Dr. Nagy István agrárminiszter emlékbeszédében méltatta a lovas- és a társadalmi életünk kiemelkedő személyiségének életútját.

Pettkó-Szandtner Tibor hazájához, nemzeti kultúrájához mindig hűséges, építő ember volt. Az I. világégést követően, a lóállományától és eszközeitől megfosztott bábolnai ménes helyreállítását, még beosztottként, abban a tudatban folytatta, hogy a Bábolnai Arab Ménes az emberiség és a lótenyésztés világkultúrájának különleges értékű történelmi színhelye. Tudta: az az ember, aki a rábízott kincseket elzárja és mit sem áldoz a közösség legjobb létéért, bátortalan ember.

A szó legnemesebb értelmében bátor katonatiszt volt. 1944-ben, látva a keleti front összeomlását, minden erejével a bábolnai ménes megmentésén fáradozott. Ekkor már tudta, nem csak a ménesnek, neki is menekülnie kell. A ménest a legzordabb időben, veszélyben őrizte meg hazájának, ám ő már nem láthatta többé Bábolnát.

A kötelékek, amelyek minket hazánkhoz kapcsolnak, azon kevés és ritka források, amelyekből mindig jó és nemes ered. Ezek a kötelékek indították arra, hogy számkivetettségében is kiváló szakmaiságával, hazánk hírnevét öregbítse. Haláláig dolgozott, olyan becsülettel és hűséggel, amely végig jellemezte életét.

Sorsa megfosztotta attól, hogy szülőfödjén, vagy Bábolnán, az általa épített evangélikus templomban sírkő őrizze emlékét. Ezért nekünk, kötelességből és a jövőnk iránti felelősségből is meg kell cselekednünk a szeretet törvényét.

Széchenyi Istvántól vett gondolattal, főhajtással búcsúzunk Pettkó-Szentner Tibortól és a mellette jóban és rosszban is kitartó feleségétől, Margit asszonytól – mondotta Dr. Nagy István.

„Nyugodjál békével nagy lelkű Hazafi! Te sok jó magot hintettél el Hazánknak gazdag, de még illő művelődést nem mindenben nyert tájain. Távol maradott ugyan szemeid elől a’ gyümölcsözést mutató idő … Fennmaradnak a’ Te jótéteid … midőn szebb jövendőt forgató lélekkel, a’ közjóra-való munkálódás meleg érzetével nyugvó-helyedhez járul gondolkodó Földid.”

A lovaséletünket alapozó életút

 

Pettkó-Szandtner Tibor földbirtokos fiaként 1886-ban Bazin született – 1961-ben Leutstettenben hunyt el. Apai őse, Szandtner, 1526-ban evangélikus reformátorként Németországból Magyarországra érkezett. Anyai családját, Pettkót 1421-ben Zsigmond király nemesi rangra emelte és részére a Trencsény melletti birtokot adományozott.

Mezőgazdász, méneskari tábornok lótenyésztési főigazgató, az arab ló világhírű tenyésztője, kiváló tervező, pedigré ismerő, biztos ösztönű párosító, korának egyik legjobb szakírója. Kiváló ménekkel teremtette meg a későbbi Shagya-arab megalkotásának és elterjesztésének feltételeit. A bábolnai ménes parancsnoksága alatt élte fénykorát. A magyar kocsizás és hajtóstílus példaadó nemzetközi személyisége. 1828-30. között nemzetközi versenyeken 35 első díjat nyert. Nyugatra kényszerült. Az egyiptomi király, majd az állami arab ménes vezetője. Élete alkonyán Lajos bajor királyi herceg Sárvárról kitelepített ménesében tevékenykedett.

A keszthelyi Georgikon Mezőgazdasági Főiskolán szerzett diplomájával a Királyi Magyar Méneskarhoz jelentkezett. 1920-1927. között, még beosztottként Bábolnán szolgált, ugyanitt az 1932-42-es éveket élete legboldogabb időszakának tartotta.

1932-ben, már ezredesi rendfokozatban vette át az első világégés nyomait erősen magán viselő bábolnai ménes parancsnoki tisztét. Minden erejével és tehetségével a ménes megújításán és a rossz állapotú épületek felújításán dolgozott. A ménesudvart parkosította. Európa legöregebb akácfája alá Obaján törzsmén szobrát helyeztette el.

Az arab telivér és a Shagya-arab fajták eredményeit is folyamatosan javította. Bábolnát a legnagyobb európai arab-ménesek sorába emelte.

Legkiválóbb szakírók közé tartozotttt. A lapok közkedvelt szerzője. 1931-ben megjelent „A magyar kocsizás” c. alkotása bizonyítja, hogy szerzője korának világszínvonalán művelte és tanította a fogathajtás művészetét.

Széles körű kutatásainak eredményeit, gyakorlati tapasztalatait könyvében akkor adta közre, amikor a legrangosabb versenyeken – köztük Aachenben – már sorra, rendre győzött.

A gyakorlatot és az elméletet könyvében kézzelfoghatóan ötvözte.

Azóta közel kilenc évtized telt el. Nem csak a világ, hanem benne a fogathajtás is alapvetően megváltozott, ám a fogathajtás „Bibliája” ma is alapműnek számít. Sok hasznos, gyakorlati tapasztalattal szolgál. 

Rendre, fegyelemre tanít. Mesterfogásokat ad közre. Elgondolkodtat. Hagyományt őriz. Korrajzot fest. Utat mutat és aggódik az ősi magyar hajtókultúráért. „Nem csupán nyelvében, hagyományaiban is él a nemzet” – vallja. 

A szakirodalomban is a legjobbak közé tartozott. Pedig akkor szakíró-hatalmasságok írták a lovas- és lósport történelmét.

A hajtózseni tudatosan bővítette szárkezelő művészetét: 1925-ben a hannoveri német lovasiskola fogathajtó szakán tanul és szerez oklevelet.

1943-ban tábornok. Ekkor már a Földművelésügyi Minisztériumban az egész ország lótenyésztéséért felel. 

1944-ben a front közeledtével, kapcsolatait kihasználva a tenyészállomány válogatott, körülbelül 400 egyedét (más adatok jóval nagyobb menekített állományt jelölnek meg.) Bergstettenbe menekítette. Remélte, hogy így megmentheti a ménes értékes génállományát.

A Németországba átmentett lovak egy részét német és lengyel lótenyésztők megóvták a „szérumhaláltól”. Néhány ló, csere útján 1947-ben visszakerült Bábolnára. A régi magyar állományból – írják a szakértők – csak a 221 Kuhaylan Zaid maradt meg az utókor, a tenyésztés számára. Később sikeres lánya, 25 Amurath Sahib is visszaérkezett.

A nagy alkotó nem térhetett haza, mert hazaárulás (a lovak külföldre “szöktetése”) miatt minden bizonnyal hadbíróság elé került volna. 

A Németországban, Svédországban töltött menekült évek után Mohamed Taher pasa, az egyiptomi Királyi Földművelésügyi Társaság elnökének meghívására az egyiptomi Kafr-Farouk királyi ménes vezetője. 

Itt, 1949 után új tenyésztési módszert vezetett be. Tíz évig állt a ménes élén. Az intézményt a világ legjobbjai közé emelte. Jelentős európai kereslet alakult ki az egyiptomi lovak iránt. 

1959-ben, egészsége megromlott, befejezte egyiptomi alkotó munkáját.

Élete alkonyán visszatért Európába. Régi barátja, Lajos bajor királyi herceg fogadta be. Élete utolsó éveit nála töltötte. Alattomos betegségtől másfél évig szenvedett. 1961. január 6-án hunyt el Leutstettenben. 

A Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok – elismerésre méltó módon – feleségével együtt  hazahozta hamvait és teljesítette végakaratát.

„Az egek urától csak egyet kérek, ha meghalok, itt temessenek el, egy bábolnai legelőn, hogy még onnan alulról is hallhassam kedves lovaim patadobogását.”

Magyar hazafi, európai- és világpolgár, az évszázad legsokoldalúbb, legsikeresebb arabló tenyésztője, professzora a művelt, szeretetre méltó ember, hűséges párjával – hazaérkezett.

 

Last modified: 2018-12-07

Facebook, Riderline, Élő
Élő közvetítés
Riderline.hu
Facebook