Keresés:
Ügyfélkapu

Dallos Andor búcsúztató

Lovastorna szakági gyűlés

M E G H Í V Ó

 

Tisztelettel értesítem, hogy a Magyar Lovassport Szövetség Lovastorna Szakága

2019. január 27-én (vasárnap) 8:00 órakor tartja éves szakági gyűlését

 

a Nemzeti Lovarda kis termében.

Cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 7.

 

Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, akkor a megismételt közgyűlésre azonos

napirenddel 2019. január 27-én (vasárnap) 09:00 órakor a Nemzeti Lovarda kis termében

(1087 Budapest, Kerepesi út 7.) kerül sor, mely a megjelentek számától függetlenül

határozatképes.

 

Tovább

Ötödik hely Salzburgból is!

Úgy tűnik az idei évi Világkupa sorozatban nem állt Bence Balázs mellé a szerencse. A párizsi kevésbé jól sikerült forduló után bíztunk benne, hogy Salzburgban majd saját lóval javítani tud. A rossz hír azonban már Párizsból hazafelé elért minket… Fő lovunk, Elegáns megsérült a boxban. Sérülése nem tűnt vészesnek, ezért reménykedtünk utazhatunk vele, azonban másnap reggelre a lába bedagadt és bemelegedett. Mivel gyulladáscsökkentőt nem kaphatott a doppingvizsgálat miatt, vártunk, hűtöttük, de mivel keddig nem történt változás, ezért döntöttünk, a ló érdekében inkább kezdjék meg  a gyógyszeres kezelést, mi pedig a tartalék lóval, Landgolddal utazunk.

Tovább

Gyászhír

Lovastanár és szervező szak

Krucsó Szabolcs - Az Év Lovassportolója 2018

A nyolc lovas szakág, több mint háromezer regiszrált lovasa között nyerte el az elismerő rangot. A télen Kelet-Közép-Európa legrangosabb fedettpályás 4*-os versenyén, Somorján a nagydíjban 6. Az Európa-bajnoki és világbajnoki kvalifikációs CSIO versenyen, az ausztriai Linz nagydíjában, hibátlan teljesítménnyel 2. A Nemzetközi Lovas Szövetség 5*-os Nemzetek Díja divíziós fináléjában – a magyar válogatott legeredményesebb tagjaként – Budapesten, a Nemzeti Lovardában 2. és Kelet-Közép-Európa legrangosabb szabadtéri nagydíjában 3. Kimagasló lovas teljesítménnyel vett részt az Amerikai Egyesült Államokban idén rendezett világbajnokságon.

Tovább
Régebbi hírek
© Magyar Lovas Szövetség | Minden jog fenntartva | Oldaltérkép | Grafika és szerkesztés: Win-Win Position Kft.
Naptár
Archívum
Gyakori kérdések