Kereses

Megyei szövetségek
 
Dijugratas
 
Dijlovaglas
 
Dijlovaglas
 
Dijlovaglas
 
Dijlovaglas
 
Dijlovaglas
 
Dijlovaglas
 
Dijlovaglas
 
Lovasíjászat
 
Dijlovaglas
Elhalasztják a Négyesfogathajtó EB-t!
   

Az OTP Bank Lovas Világkupa Szervező Bizottsága tavaly határozta el, hogy egy magas színvonalú, évente rendezendő nyári verseny szervezésébe kezd. E rendezvénysorozat első rangos eseménye lehetett volna a 2011. évi Négyesfogathajtó EB, melynek különösen időszerüséget ad, hogy a fogatsport alapjait éppen negyven éve, Budapesten rakták le, az első hivatalos FEI Fogathajtó Európa Bajnokság szervezésével.

A fogatsport népszerűségének és ismertségének növeléséhez nagyban hozzájárulhatott volna a rendezvény, hiszen ugyanez a szervező csapat rendezi a Nemzeti Vágtát a budapesti Hősök terén.

A rendezvény lehetővé tette volna a fogatsport számára, hogy mintegy kétszázezer helyszíni és 1,2 millió televíziónéző előtt mutatkozhasson be, a sport történetében először kereskedelmi TV csatornán élő adásban.

A lassú döntéshozatal miatt, a Szervező Bizottság csak most kapta meg a hivatalos rendezési engedélyt.

Az idő rövidsége nem teszi lehetővé egy nagyszabású, színvonalas, szakmailag megalapozott nemzetközi sportesemény szervezését. A Szervező Bizottság az idei verseny elhalasztása mellett döntött.


A Magyar Lovas Szövetség írásban kérte a Nemzetközi Lovas Szövetséget, hogy 2013. augusztus 14-18.-án Budapest szívében, a Nemzeti Vágta rendezvény kiemelt eseményeként rendezhesse meg a   Négyesfogathajtó Európa Bajnokságot.

B u d a p e s t , 2011. április 7.

PARTNEREK
weboldalkeszites, webdesign, weblapkeszites © 2008 Magyar Lovas szovetseg www.lovasszovetseg.hu