DÍJLOVAS EDZŐI TOVÁBBKÉPZÉS
Díjlovas edzői továbbképzés 2009. október 24-25.
Mottó: „A jó edzőnek egyben jó bírónak is kell lennie ahhoz,
hogy tudja, mit kell tanítania” Eddy de Wolff van Westerrode
A Magyar Díjlovagló Szakbizottság fontosnak tartja, hogy olyan edzők dolgozzanak a lovassportban, akik ismerik a nemzetközi követelményeket, ezért ez év tavaszán megszervezte első edzőtovábbképzését. Ennek folytatásaként, most második alkalommal kerül megrendezésre az éves kötelező edzőtovábbképzés: Eddy de Wolff van Westerrode holland nemzetközi bíró és edző vezetésével, 2009. október 24-25-én az Unikornis lovardában Pilisjászfalun. Eddy de Wolff van Westerrode 1979-ben holland „Z” kategória és 1981-ben „S” kategória bajnoka. Warendorfban vizsgázott, mint bereiter és dolgozott Hágában a Holland Királyi istállóban, ahol mestere volt Hazslinszky Géza az egykori örkénytábori lovaglótanár, a magyar Spanyoliskola vezetője.
Eddy de Wolff van Westerrode büszke arra, hogy tudja milyen szobor állt a budai várbeli Spanyol iskola épülete előtt! A későbbiekben Harry Boldttal dolgozott sokáig. Nemzetközi bíróként számos nemzetközi versenyen és kontinens bajnokságon bírált illetve bírói kurzusokat vezetett olyan nevekkel, mint W. Moritz, M. Withages, E. Lette, W.M. Nigli.
A képzés programja:
2009. okt. 24, szombat: Fiatal lovaktól a Nagy Díjig gyakorlati edzések, majd elméleti előadás.
2009. okt. 25, vasárnap: Ugyanezen lovasok program lovaglása és nyilvános elemzése.
Mindkét nap végén lehetőség van az újonnan besorolást kérő edzőknek tesztírásra.
Az eddig még képzésen részt nem vevő edzők számára a továbbképzés díja: 6.000,- Ft
.Mindenkit szeretettel várunk, azokat, akik lemaradtak a tavaszi edzőképzésről, azokat, akiket érdekel a modern holland „klasszikus alapokon” nyugvó idomító módszer és mindazokat, akiket érdekel annak nemzetközi értékelése.
Jelentkezés és információ: Husz Alexandra +36 20 979-9088 huszalexandra@gmail.com