Magyar Lovas Szövetség

HUNGARIKUMOK

Herendi porcelán, Béres-csepp, Kodály-módszer, makói vöröshagyma, szikvíz és pálinka –
csak néhány abból a rengeteg hungarikumból, amelynek helyzetéről és védelmének lehetőségéről Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnökének kezdeményezésére az Országházban tanácskoztak.

A felszólalók egybehangzó véleménye szerint nem óvjuk, nem ápoljuk, nem is reklámozzuk eléggé hagyományainkat, értékeinket, pedig a hungarikumok hatalmas lehetőségeket hordoznak.

A tervek szerint jövő év februárjában benyújtják a magyar eredetű termékeket védő törvényjavaslatot.

A hungarikumnak jeles szereplője a LÓ. Közülük a nemzeti ménesünknek számító nyolc védett lófajtánk, a shagya arab, a lipicai, a nóniusz, a furioso north-star, a kisbéri félvér, a gidrán, a hucul és a magyar hidegvérű.

Lóról a Parlamentben!

A hungarikumról szóló programban elmondta véleményét lovaséletünk két elismert személyisége prof. Dr. Sótonyi Péter, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának intézetvezető egyetemi tanára, a Magyar Lovas Szövetség alelnöke és Dallos Gyula mesteredző, egyetemi lovastanár, a lovassport örökös bajnoka.

Sótonyi Péter

egyetemi tanár,
a Magyar Lovas Szövetség alelnöke

Legyünk ismét lovas nemzet!

     „Eleink gyalog nem is tudtak járni, szépapáink pedig királyt is lóháton választottak és lóháton tartották az országnak gyűlését”- írja Nagyváthy János 1791-ben.

       Európában ma is lovas népként tartanak minket számon, történelmünk összefonódott a lóval, például a magyar könnyűlovasság, a huszárság megjelenésével a világ hadtörténetének legsikeresebb szárazföldi fegyverneme született meg, fél évezredes működése során számos ország vette át nevében, külsőségeiben és tartalmában egyaránt. A 18-19. században az állami ménesek (Mezőhegyes, Bábolna, Kisbér) létrejöttével és a tudatos tenyésztői munka eredményeként a magyar ló világhírnévre tett szert, versenylovaink Kincsemmel az élen Európa versenypályáinak ünnepelt csillagaivá váltak.
         Az I. világháború megtizedelte lovainkat és Trianon után többek között az értékes erdélyi lóállomány is elveszett számunkra, mégis gyorsan talpra álltunk, ami többek között a legendás Magyar Királyi Honvéd Lovagló- és Hajtó Tanárképző Intézetnek volt köszönhető, amely 1930-tól Örkénytáborban olyan egészen kiemelkedő lovagló tanárokat nevelt, mint pl. Némethy Bertalan, aki 1955-től az amerikai ugróválogatott edzőjeként vált világhírűvé. Sajnos a II. világháborút követően politikai kérdésként vetődött fel a ló léte. Nem kellettek a lovak, mert modern gazdaságban nincs helyük, hiszen ott vannak a gépek, a traktorok. Állatok tízezreit vágták le, vagy versenylovakat vágóáron adtak el. A több mint egymilliós lóállományunkból, mára kb. 65.000 maradt és ennek is túlnyomó része a mezőgazdaságot szolgálja, sport és turisztikai céllal, mint egy 15.000 lovat tartunk.
        A lovaglás még a ’60-as években is úri passziónak számított, de két-három díjlovas – egyikük volt Dallos Gyula – megteremtette a díjlovaglás alapjait, ma 280 regisztrált díjlovasunk van, ugyanakkor egy testnevelő tanár még szemrebbenés nélkül azt mondhatja egy diáknak, hogy a lovaglás olyan, mintha sakkozna. Sem a díjugratás, vagy a rendkívül érdekes western lovaglás nem vonzza a közönséget, és sokszor alig van egy-egy néző a versenyeken.
       Szükséges a népszerűsítés, mert biztos vagyok benne, hogy a kisgyerekek kifejezetten vonzódnak az állatokhoz, így a lóhoz is. Fontosnak tartom, hogy minél több gyermek ismerkedjen meg a lóval, tanuljon meg lovagolni. Míg a szomszédos „síelő nemzetként” számon tartott Ausztriában a gyerekek 16 %-a tanult valamilyen szinten lovagolni, ezzel szemben hazánkban jelenleg a gyermekek 1 %-a sem.
Ma már kiadnak több lovas újságot, lovas műsorokat sugároznak a televíziók, de a népszerűsítésben a médiák mellett a tanároknak, az agrárszakembereknek különösen fontos szerepet kell vállalniuk. A testnevelő tanárnak ahogyan meg kell tanulnia kötelet mászni, úszni, úgy lovagolni is meg kelljen. Ugyanez érvényes az agrár felsőoktatásra, különösen az állatorvos képzésre. Jó lenne erősíteni a lovas élet szeretetét, divatját a tehetősebb rétegben is, akiknek nem jelent olyan nagy terhet egy ló megvásárlása. Mindehhez természetesen háttérintézmények, lovardák, lovas iskolák kellenek.
        A magyar népnek a lóhoz sok ezer szállal való kötődését kell, hogy felébresszük, hogy minél többen találjanak vissza ősi barátainkhoz a lovakhoz, egyre többen éljenek a lovaglás lehetőségeivel.
        Lovas életünknek ma is vannak világviszonylatban is kiemelkedő sikerei, gondoljunk csak a fogathajtásra, amelyben világelsők vagyunk, vagy egy olyan régi-új sportágra, egy igazi hungaricumra, mint a Kassai Lajos által megteremtett lovas íjászatra. A rendszerváltást követően kiemelkedő helyet kapott a lovas hagyományőrzés, amely szerepet játszhat a nemzeti identitás kialakításában, a szabadidő lehető leghasznosabb eltöltésében és az idegenforgalom meghatározó húzóágává válhat.

        Az előrelépés egyik feltétele, hogy a tudomány és a szakemberképzés nagyobb szerepet kapjon a lovas életben, elméletben és gyakorlatban is jártas, tapasztalt lovasaink legyenek. A közvélemény aligha tudja, hogy Hollandiának ma a jól képzett szakembereinek köszönhetően a lóból nagyobb a bevétele, mint a virágból, a világ egyik legnagyobb ló exportőr országában a ló rengeteg embernek ad munkát. Igen komoly tartalékaink vannak lóban és emberben egyaránt, csak fel kellene végre számolni a múltban e területen elkövetett hibákat - amikor a katonatiszti rangról úgymond altiszti rangra süllyesztették le lovas kultúránkat -, és eltökélten tenni kellene érte összefogással, egységbe rendezve adottságainkat és képzéseinket.
      Szükség van a hazai lovas képzések összefogására, hiszen egy egységes rendszer nélkül nem tudunk tovább fejlődni. Ez év februárjában a Semmelweis Egyetem, a Szent István Egyetem, a Kaposvári Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola és a Magyar Lovas Szövetség részvételével alakult meg A Konzurcium a Lovas Képzésért, amelynek fő célja, hogy a különböző lovas képzéseket egységesítse. A változást az hozhatná meg, ha születne egy nemzeti lovas törvény, amely többek között összehangolná a hazai képzéseket az európai képesítéssel.

A lóról, az ember és ló kapcsolatáról Móricz Zsigmond szavai jussanak eszünkbe, aki A ló és az ember c. írásában így fogalmaz:
„Két nemes állatról akarok mesélgetni. Az egyik a ló, a másik az ember. Nem is tudom, melyik a nemesebb. A lóról még sohasem hallottam semmi becstelenséget. Sőt a ló megnemesíti az embert, ha ez szeretni tudja őt.”

Dallos Gyula

Mesteredző
Örökös Magyar Bajnok

A LÓ HUNGARIKUM, A SZABADSÁG SZIMBÓLUMA

„A’melly gazdaságbéli tárgy hasznot hajt,
annak előbb-utóbb sikere lészen”
Gróf Széchenyi István

Tisztelt Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim!

A Hungarikum szó jelentése. Hungarikum az, amely Magyarországra jellemző: legyen az műalkotás, termék, kulturális tényező, társadalmi, vagy közéleti jelenség. A Hungarikum megnevezést hatályos jogi szabályozás nem rögzíti.

Őseink nomád állattenyésztő népek voltak, kik szomatikus kapcsolatban éltek lovaikkal. Sorsukat meghatározta történelmüket formálta, azt kardinálisan befolyásolta a ló. A magyar ember számára évezredes hagyomány és foglalkozás a ló tenyésztése, felnevelése, a vele való munkakapcsolatok és a járulékos szakmák kialakulása. Sors meghatározó az a tény, hogy a magyar nép történelmének aranybetűs korszakát a ló hátáról írta, ékes bizonyítéka ennek a honfoglalás, amely napjainkig a magyarság legértékesebb sikertörténete! A magyar ember számára, - határon innen és túl, - a XXI. században is a ló többet jelent, mint egy egyszerű haszonállat és sporttárs, mert a magyar nép számára a ló az identitás tudat megerősítésének állat szimbóluma.
A ló és általa a lovaglás egy viselkedési forma, eszköz az emberek nevelésében, amely nap mint nap megérinti, megnyitja a lelket, - ennél fogva az életre nevelés szerves része. Goethe így ír ebbéli érzelméről: „Nincs boldogabb, szabadabb, fennköltebb érzés, mint a ló hátán”. A Kárpát-medence magyarságának kötelessége, joga, érdeke, hogy ősi társát a lovat a neki kijáró megbecsüléssel kezelje. A magyar ember és a ló között egy csodálatos hasonlóság érzékelhető, - jelesül az, hogy mindkettőt az Isten jókedvében teremtette!
A magyar a tudás népe!
A ló 6000 év óta társa az embernek. Az eltelt idők folyamán bizonyítottan a legsokoldalúbb szolgálataival ajándékozta, tüntette ki az emberiséget. Ma Magyarországon a lovakkal - tenyésztőként, tulajdonosként, alkalmazottként, lovasként a járulékos szakmákban foglalkozók száma meghaladja a 100 ezret. A lótenyésztés, a lótartás beleillik az elvárt mezőgazdasági célkitűzésekbe. Nem terheli a környezetet, az EU-ban nincsenek termelési és kereskedelmi korlátai, környezetbarát, extenzív jellegű, hasznosítja a legelőket, szolgálja a táj arculatának megőrzését, illetve helyreállítását, és nagy az élőmunka igénye. Magyarország lóállománya 60 ezerre tehető, három ló egy ember foglalkoztatottságát oldja meg. A világon közel 150 millió Európában pedig 50 millió embernek van kapcsolata a lóval, lovaglással. Népgazdasági szempontból nem elhanyagolható a lovas turizmusból és a ló eladásból származó bevétel. A hazai lovas turizmus évtizedeken keresztül Európa legszínvonalasabb szolgáltatását nyújtotta. A magyarországi lovas turizmus a szabad tereplovaglási lehetőség miatt keresett és kedvelt a mai napig. A most elfogadott erdőtörvény azonban halálos döfést jelent a lovas turizmus számára. Ezt a törvényt azonnali hatállyal vissza kell vonni, vagy át kell dolgozni. „Minden törvénynél többet ér egy jó szokás” Cornelius Tacitus
A magyar lovat szerető és ahhoz értő nemzet. A XXI. század sportemberének feladata, hogy erkölcsi tartásával, szakmai tudásával, a fejlett kiemelkedő eredményekkel rendelkező lovas nemzetek sorába emelje a magyar lovassportot. A ló mindig a magyar nép kegyeltje volt és marad, az eleganciája, esztétikuma, teljesítménye, és szabadság szimbóluma miatt.
Történelmi valóságunkból eredően a Rákosi korszakban üldözött és irtott, a Kádári időkben megtűrt, az Antall korszaktól rehabilitált állapotát éli meg a ló. Ahhoz, hogy a Kárpát-medence magyarjainak szívében és lelkében megmaradjon a ló mint identitástudatunk megerősítője, mint összetartozásunk állatfigurája nagyon sokat kell tennünk. Elsősorban, végre el kell jönni annak a politikai akaratnak, döntésnek, mely eredményeként végleg polgárjogot nyer hazánkban a ló és a vele összehozható tevékenységek. A ló által érintett Minisztériumok összehangolt, és aktív szerepvállalása szükséges. A ló reneszánszát éli, munkalehetőség a vidék számára, segít a tanyavilág ujjá élesztésében, tornateremként szolgálhat a falu számára. A ló a testi és lelki sérültek terápiás kezelésében a szabadidő hasznos eltöltésében segít, és intelligens hű társunk a versenysportban. Az Országházi felszólalás lehetőségét felhasználva tisztelettel kérem mindazon magyar érzelmű emberek segítségét, akik hazájukért és a lóért tenni akarnak és tudnak, akik a döntéshozás lehetőségével felruházottak, tegyenek meg mindent azért, hogy a ló és annak tenyésztése, a ló és lovassportok azzá váljanak, amire valójában érdemesültek!
Érzékelhetően a magyar nemzetben hatalmas tartalékok várják az alkotás lehetőségének pillanatát, az időt arra, hogy gyümölcsöző jövőképüket realizálják, ennél fogva a lónak és a lovassportoknak is meg van a látványos fejlődésre a reális esélye.
Szeretett magyar hazánk, amely most morális és gazdasági válságtól szenved – de mindig úrrá tudott lenni sorsán, - gazdag a hungarikumok tekintetében is, amelyek e kritikus helyzet megoldásában is segíthetnek.
Embernek és lónak élete során több hazája is lehet, de nemzete, nemzetsége csak egy!

PARTNEREK